banner03 v4mod

Blog

Nem, nincs egy hónap alatt jogosítvány!

Elkezdődött az augusztus és sokan most kapcsolnak, hogy mégiscsak nyáron szeretnének jogosítványt!

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a témával, és úgy éreztük, nem győztük eleget hangsúlyozni nyár elején, hogy az augusztusban elkezdett tanfolyamokból nem lesz nyár végére jogosítvány. Elkerülhetetlen azonban, hogy ilyenkor sokan keresnek fel autósiskolát azzal a szándékkal, miszerint egy hónap alatt kívánják megszerezni a jogosítványt.

nincs egy hónap alatt jogsi

Sajnos nyár eleje óta ez a tény sem változott. Számos törvényi és fizikai oka van annak, hogy miért is nem abszolválható minden egy hónap alatt.

1. Az elméleti oktatás időtartama

A törvényi keretek jól szabályozzák, hogy mit lehet és mit nem.

„Szabályozva van, hogy egy elméleti kurzus minimálisan hány órából állhat és az milyen ütemezéssel végezhető el, így a legjobb esetben is minimum 7 nap, amíg a KRESZ tanfolyam tart (legalább 7x4 óra). Arra azonban kicsi az esély, hogy hétfőtől vasárnapig elvégzel egy tanfolyamot, még akkor sem, ha intenzív oktatáson veszel részt.” (6 tudnivaló a nyári jogsiról)

2. A vizsgára bocsátás feltétele

Ha törvényi, életkori feltételeknek megfelelsz, ha lelkiismeretesen tanultál a tanfolyam során, ha nem sürgősséggel akarsz vizsgára rohanni, hanem lehetőleg tényleges tudással a hátad mögött, ha olyan iskolát választottál, ahol az oktató is lelkiismeretesen felkészít a vizsgára, akkor az oktató javaslatot tesz Neked, hogy szerinte készen állsz-e a megmérettetésre. Erre az esetek többségében érdemes figyelni, mert a sürgetett vizsgák gyakran végződhetnek negatívan, ami sem Neked, sem az oktatónak, sem az iskolának nem jó.

3. A gyakorlati oktatás megkezdése

A gyakorlati vezetés sikeres KRESZ vizsga után kezdhető meg. Ha csak arra törekedsz, hogy mielőbb mehess vizsgázni, nagy valószínűséggel többet ártasz magadnak, mint gondolod. Az elsietett vizsgák sikertelensége a következő vizsgákat is megnehezíti, hiszen már negatív élményt társítasz hozzá. Az újabb vizsgaalkalmakra, újra le kell jelenteni Téged, ami adott esetben több hét is lehet, sőt a nyár elején tanfolyamot kezdőkből is óhatatlanul maradtak tanulók, akiknek több gyakorlásra volt szükségük, és az ő vizsgáztatásuk is folyamatban van, nem kapsz azonnal vizsgahelyet.

4. A nyár elején jelentkezők nagy száma miatt történő csúszás

A diákok többsége a nyár elejére tervezi a jogosítvány megszerzéséhez vezető első órákat. Akik nyár elején iratkoztak be, mostanra már többnyire ugyan túl vannak a KRESZ vizsgákon, viszont gyakorlati oktatóknál sorban állnak. Vannak olyanok, akik már néhány gyakorlati órán túl vannak, vagy későbbi KRESZ vizsgázók esetében talán még el sem kezdték, vagy éppen mostanában kezdik a gyakorlati órákat. Az augusztusban tanfolyamot kezdők már csak a következő, felszabaduló helyekre tudnak becsatlakozni.

5. Oktatók leterheltsége

Törvényi keretek között zajlik a gyakorlati oktatás is. Figyelembe kell venni az oktatók napi maximális oktatható óráinak számát (max. 10 óra), az egy-egy tanuló napi maximális vezetési óráinak számát (2 óra, vagy egy óra szünettel 2x2 óra), a minimálisan előírt gyakorlati órák számát (B kategória esetén 30 óra). Az oktatók új tanulót akkor tudnak fogadni, ha valamelyik tanulójuk sikeres vizsgát tesz, így felszabadul nála hely. Amennyiben egy tanulónak több gyakorlásra van szüksége, tovább növekszik a várakozási idő.

6. Minimálisan levezetett km

Tovább bonyolítja a helyzetet a törvényileg szabályozott minimálisan levezetendő km. Ha ez ugyanis nem fér bele a kötelező óraszámba, akkor további órákra van szüksége a tanulónak ahhoz, hogy gyakorlati vizsgára bocsátható legyen. Érdemes kiszámolni, hogy alkalmanként hány km-t kellene vezetni átlagosan ahhoz (B kategória esetén: 580/30 ~ 20), hogy a kötelező minimális óraszám alatt teljesíthető legyen a minimális km is. Ez azonban főként a rutin szerzésre irányuló órák alkalmával nem jön össze, de a városi vezetés közben a közlekedési lámpák és egyéb forgalmi helyzetek miatt sem mindig teljesíthető.

7. Nyári szabadságolások

Természetesen az oktatóknak is jár a szabadság, így nyáron másokhoz hasonlóan ők is elmehetnek nyaralni. Adott esetben ez 1-2 hét kiesést is jelenthet főként, ha a tanuló ragaszkodik egy bizonyos oktatóhoz.

A jó hír az, hogy az augusztus első felében elkezdett tanfolyamokból nyár végére leteheted a KRESZ vizsgát, így az elméleti, „tanulós” rész abszolválható. Gyakorlati vezetés megkezdésére azonban csak a sikeres elméleti vizsga után van lehetőség, így az már biztosan a tanévre csúszik.